Devizahitel kiváltás

2011. jan. 25.
Devizahitel kiváltás

A devizahitelek átváltását folymatos kedvezményekkel, lehetőségekkel  kívánják a pénzintézetek elérhetőbbé tenni. A hitelkiváltásra, adósságrendezésre igényelhető deviza kölcsön célja az, hogy azok, akik devizában vettek fel korábban hitelt, ne kelljen árfolyamkockázattal számolniuk, hanem ugyanabban találjanak egy, kedvezőbb feltételekkel rendelkező hitelt.

Ezt a legfontosabb intézkedést még számos módosítás követte, amelyeket összefoglalva itt láthat, ezek azok, amelyekkel a lakosságot támogatják:

  • Elő, valamint végtörlesztést tesznek lehetővé az ügyfeleknek, bizonyos feltételek mellett. Ilyen például, hogy a fennálló tartozás nem haladhatja meg az 1.000.000 forintot, valamint az elő,- végtörlesztést igénybevevő köteles előre jelezni szándékát a pénzintézet felé.
  • Az előtörlesztés díját maximalizálását.
  • Futamidő hosszabbítása, díjmentesen, de ezt csak egyes ügyfeleknél teszik lehetővé.
  • A deviza lakáshitelesek törlesztő részletének, egyéb plusz költségeinek forintra váltásánál saját deviza középárfolyamát, illetve az MNB középárfolyamát használhatja.
  • Kötelezték a pénzintézeteket, hogy minden esetben nyilvánosságra kell hozniuk a változtatásokat, így a lakáshitelek esetében ez szintén korlátozva marad. A plusz költségeket, jutalékokat pedig csak a Központi Statisztikai Hivatal által engedélyezett mértékben növelhetik, az éves átlagos infláció függvényében.

A bankokat korlátozó rendeletben szintén az ügyfeleket segítő korlátozásokat vezettek be:

  • forrásköltségek növekedése,
  • hitelkockázat változása,
  • valamint az adott tevékenység költségét növelő, a hitel-, kölcsön- és lízingszerződéseket érintő jogszabály változása indokolhatja a bankok részéről az egyoldalú kamat emelését.

A hitelkiváltás céljára igényelt hitelek deviza alapon továbbra is elérhetőek, tehát nem csak forint (HUF), hanem euró (EUR) és svájci frank (CHF) alapon is.

A hitelkiváltás feltételei

  • Az igényelt hitelösszeg 1 millió – 100 millió Forint között lehet.
  • Az ingatlanfedezet mellett nyújtott hitelkiváltás maximális futamideje 30 év.
  • Svájci frank (CHF), Euró (EUR) és Forint (HUF) alapon igényelhető
  • A felvehető hitelösszeg maximuma maximum az ingatlan becsült piaci értékének 50-75 százaléka lehet. Pótingatlan bevonásával akár az ingatlan értékének 100 százaléka is felvehető hitelként.
  • Jövedelemigazolás szükséges a hiteligényléséhez. Megszűntek a jövedelemigazolás nélküli hitelek. Nagy értékű ingatlan bevonása esetén is szükséges jövedelmet igazolni. Osztrák hitelek esetében nem szükséges jövedelemigazolás.
  • Aktív BAR/KHR listás személy jelenleg nem igényelhet szabad felhasználású hitelt, kizárólag tiszta – nem BAR listás – adós bevonásával oldható meg az kölcsönkérelem.
  • Osztrák hitelek esetén ez annyiban módosul, hogy a pénzintézetek nem vizsgálják a BAR listát, viszont ott nem  minden területen teszik lehetővé a hitelfelvételt/hitelkiváltást. Vas megyében, Zala megyében, Győr-Moson-Sopron megyében, Komárom-Esztergom megyében, Fejér megyében, Veszprém megyében, valamint Pest megyében van rá csupán lehetőség, egyéb helyeken jelenleg nincs.

Hitelszakértőnk segít Önnek a támogatások igénybevételével a lehető legjobb ajánlatot megtalálni. Tanácsadónkat az Ajánlatkérés gombra kattintva érheti el és a legjobb ajánlatokból válogathat.

Töltse ki ajánlatkérő űrlapunkat, csak 3 lépés az egész!
Kérje ingyenes árajánlatunkat!